Ott állt szegényke egy ideig, a lelket benne egyedül a többiek meg-megújuló kacaja tartotta. S amint a bűvészbácsi mondta, magyarázta, mutatta neki, hogy bizony nincsen a labdában semmiféle trükkös szerkezet beépítve, valamint a zsák is éppen olyan, mint a többi, már felhangzott, hogy bizony a becses publikum valósággal gurul a nevetéstől. Nem is szeppenget tovább a legényke, hanem követte a lent ülők utasításait: kereste azt a fránya golyóbist a bácsi zsebében, mindkét oldalán a zakójának. Kitapogatta a hónalját, mégpedig abból is mind a kettőt, de csak nem lelte.
A bűvészművész meg mondta, már-már úgy tűnt, hogy heccelte a becses közönségét. Ugyan már, annyian nem látták, hova is tűnt a labdacs? Hát talán bizony, nem látnak a károlyi gyerekek a szemüktől. No lett is erre hangzavar. Megszólalt a gyerkőcök lokálpatriotizmusa, s sivították, hogy ott kell annak gömbnek lennie valahol. Egyik gyerek így kiáltotta, a másik magyarul, a harmadik románul, s volt, aki németül. Hát a bűvészet művésze is cukkolta mindahányat úgy, hogy még jobban felhergelje.
A felpaprikázott hangulat csak akkor ért igazán a tetőfokára, amikor meglelték a labdácskát a kisfiú zsebében. És ezen a legényke volt a legjobban meglepve. Hát hiszen jól látta ő is, hogy a bácsi a hóna alá dugta azt a labdát. No mindegy, ment vissza a többiekhez a nézőtérre s álmélkodása beleolvadt a többiek hahotájába.
Volt is, mibe. Megjelent ekkorra a bohócbácsi, s a nagykárolyi gyerekek vidámsága megtöltötte a közösségi ház dísztermét, s talán egyebet is...
Ha matekórán is így figyelnének...
Mindenki tudni vélte, hol a labda
A labda mégsem volt sehol
Olyan jó kicist bohóckodni!
Ha így szórakozik a közönség, az jelenthet valamit
Csak egyetlen negatívum volt: kicsit sok a 6 lej gyerekkobakonként!
